Tamara szüléstörténete 2023.06.06.

Tamara, AUM-os kismama jógásom szüléstörténetét hozom nektek. Tamara és párja Komplex Szülésfelkészítőn és Babafejlesztő Műhelyen is volt nálam. Természetes szülés, gátvédelemmel, 4100 grammos babával, Duna Medical, abszolút támogató személyzet, összesen 9-10 óra, kórházban 3 óra, önrelflexió, önismeret, spirituálitás, egyediség, inspiráció, babakommunikációs szülésindítás, szuper gyors tágulás, erős jelenléttel, pozitív megéléssel. Nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok, Tamara, köszönöm az engedélyt a fotókra is, és várlak benneteket majd babás jógára ??
„Szia Éva (és Kedves Kismama jógás Csoporttársaim)!
Ahogy ígértem, és meg is üzentem, amint tudom, megírom én is a szüléstörténetem, hogy a te munkásságod és a többiek javára válhasson. Most jött el erre az idő, végre kicsit le tudok ülni a gép elé.
2023.05.27-én hajnali 2:31-kor megszületett a kisfiunk, Olivér, 4100 g-mal és 53 cm-rel természetes úton, gátvédelemmel, alig 3 óra alatt. (Ha az otthoni dolgokat is beleveszem, akkor kb. ilyen 9-10 óra összesen mindennel együtt.) Az orvosok szerint a terminus számítása 05.26-ra esett, én hetekkel előtte babakommunikáció útján megbeszéltem a babámmal, hogy úgy szeretném, hogy erre a hosszú hétvégére érkezzen (05.26-28.), mert mindenféle szempontból úgy lenne a legjobb mindenkinek. Erre válaszolt is nekem, hogy rendben, és tényleg végül így is lett. Illetve amit még megbeszéltem vele, hogy lehetőség szerint vízben szülést szeretnék - ezt már gyermekkorom óta eldöntöttem.
Duna Medical Centerben szültem, az aktuális ügyeletes szülésznővel és orvossal, akiknek a nevét sajnos nem tudom, mert ugyan bemutatkoztak, de abban az állapotban ott nekem nem maradt meg ebből semmi.
Jellememből adódóan nagyon izgultam, hogy mint és hogy lesz, mikor indul el a dolog, de egy valamiben biztos voltam: a szülés olyan dolog, hogy bármit is képzelsz, vagy tervezel el magadnak, szinte biztos, hogy nem úgy lesz, mert az élet egy egyéni személyre szabott "kihívást" fog tartogatni benne számodra, valami váratlant, hogy teljes mértékben önmagadat tudd kihozni a dologból, és helytállni. Nos, ez is tényleg így lett.
A menstruációs múltamból pontosan tudom, hogy mi az igazi fájdalom, amit méhösszehúzódás tud okozni, melyben pár alkalommal már volt szerencsém tudatalatti síkon való átlényegülésekben is. Valamiért azt gondoltam, hogy a szülés kontrakciós szakasza is valami hasonló lesz, hisz logikusan ott is méhösszehúzódásokról van szó. Hát ez viszont nagyon nem így lett, itt máris meglepett az élet. És akkor most következzen a szüléstörténetem:
Május 26-án reggel voltunk a 3. CTG-n, ami a betöltött 40. hetemen volt, így azt mondták, hogy ha itt sem érzékelnek semmit, akkor ezentúl két naponta kell jönni. Minden érték tökéletes volt, és természetesen semmi jel nem utalt rá, hogy itt bármi lesz, méhtevékenység sem volt, és úgy rendelkeztek, hogy ez a baba nagyon jól érzi magát bent, esze ágában sincs kijönni még egy jó ideig. Így hazamentünk. Alap állapotomban is nehezen viselem a koránkelést, így otthon lefeküdtem aludni, bár inkább szenvedős pihenésre volt jó az egész, mert így a 40. héten fizikailag már tényleg sehogysem volt jó. Délután 5-6 fele azonban ismét erőteljes medencecsonti fájdalmak kerítettek hatalmukba, mint előző vasárnap is, amikor órákra ez történt, semmilyen póz nem volt jó, akkor arra jutottam, hogy valószínű lejjebb szállt a baba a medencében. Most viszont ismét, és még erősebben jelentkezett ez az érzés, mintha szét akartak volna törni a csontjaim, közben iszonyatosan nyomott a húgyhólyagom és a végbelem is. Méhösszehúzódásból még mindig semmit nem érzékeltem. Mikor ez többedjére is rendszertelenül jelentkezett, poénból elkezdtem vezetni füzetbe az időket és a fájdalom hosszakat. Közben próbáltam a jógán tanult dolgokat alkalmazni, légzéstechnikák, és négykézlábas gyakorlatok, de semmi nem segített. A vége az lett, hogy este 9-10-re már olyan elviselhetetlenül fájt a medencém, és semmit sem tudtam csinálni, hogy már ordítottam, és felváltva rohantam a fürdőszobába hányni is. Akkor javasoltam a páromnak, hogy hívjuk fel a kórházat, és kérjünk tanácsot, hogy ez mi, mert ez így már nem normális. Azt javasolták, hogy igyak meg egy pohár bort, vagy üljek be egy kád meleg vízbe, hátha elmúlik, vagy esetleg ha gondolom, jöjjek be. Úgy tűnik, a néni nem értett meg. Aggódtam, hogy ha bemegyünk, valami meggondolatlanságból elkövetnek valami butaságot, pl. császár, vagy ilyesmi, de annyira durva volt a helyzet, hogy mondom, inkább induljunk el, mert én menten meghalok itthon. Fél 12-re össze is készültünk, és a kórlap felvétel szerint 05.27-én 0:15-kor be is értünk. Rögtön rákötöttek a CTG-re egy 20 percre, pozitívumként el kell mondanom, hogy itt ülni lehet közben, vagy állni, vagy ahogy akarsz. Ekkor már kegyetlen méhösszehúzódás érzéseim voltak, a görbe szépen ki is mutatta, tényleg teljesen pontos periodikussággal. Utána jött a szülésznő, hogy megnézné a méhszáj állapotát, szintén külön pozitívum volt, hogy elmondott mindent előre, engedélyt kért, hogy mikor kezdhetünk a művelettel, majd kijelentette: "ez bizony már 6 cm-re nyitva van, félúton vagyunk, ma ebből baba lesz". Amennyire állapotom engedte, lesokkolódtam, mert még mindig nem tudtam ésszel feldolgozni ezt a csodát. Majd mondta, hogy mindjárt kitakarítják a szülőszobát, utána megyünk be. Sajnos a vízben szülésre nem volt lehetőség, mert az csak egy szobájukban volt, és az épp foglalt volt. Gondoltam magamban, nem baj, én megcsinálom így is.
Mikor mentünk be, a szobában volt a szokásos szülőágy, egy bordásfal és egy labda. Újabb pozitívum, hogy azonnal azt javasolták, hogy üljek a labdára, és végezzek csípőkörzéseket, amíg a tágulás be nem fejeződik. Gyakorlatilag semmi sem esett jól, már teljesen befelé voltam fordulva magamba, majd így végül jöttek, hogy akkor fel kéne feküdni arra a szülőágyra. Ijedtemben annyit eszméltem, hogy na ez nem lesz jó, de semmi tudatom nem volt ellenkezni, így bíztam bennük, hogy nem élnek vissza a helyzetemmel. Így is volt, az ágyat ülő helyzetbe döntötték, így valamennyi gravitáció segített. A szülésznő elővett egy spéci illóolaj keveréket, amire ő esküszött, és bekente vele mindkét alkarom, hogy azt szagolgassam, segíthet. Még szükség volt egy kis tágulásra, illetve mondta a szülésznő, hogy mivel a baba feje szerinte nem a megfelelő szögben van, ezért most oldalra kellene fordulni, és mindkét irányban 5-5 kontrakciót várunk, utána jöhet a kitolási szakasz. (Meg se tudtam mozdulni, de muszáj volt.) Az érzés semmihez sem hasonlítható és leírhatatlan volt: valahogy mintha tényleg túlment volna ez a fizikai síkon, egyszerre volt elviselhetetlenül kegyetlen és fantasztikus, időtlen, csak a jelen létezett, és hihetetlen, tűpontos periodikusan felszabaduló ősi erő, ahogy hullámokban jöttek a kontrakciók.
Majd jött a kitolási szakasz, amire szintén ugyanezeket tudom elmondani, csak valahogy mégis másképp. Itt már egy csapásra elmúltak az összehúzódások, és átvette a helyét egy még leírhatatlanabb érzés. Terveimben az volt, hogy az aranyfehér fény kitolási gyakorlatot szerettem volna alkalmazni, nos teljesen kiment a fejemből. Nem csak ez, hanem minden. Még a babával is elfelejtettem kapcsolódni. Bár köztünk mindig is megvolt egy passzív tudatalatti kapcsolódás, ami amolyan ösztönös háttérprogramként futott mindig is, amióta ő létrejött, ez aktiválódott vele most is. Éreztem a kisugárzását, a gondolatait, hogy nem fél, és határozottan halad előre, pontosan tudja, hogy neki hogy kell, és teszi ezt. Éreztem, ahogy a feje a hüvelyben végtelennek tűnő centinként halad előre minden egyes szintén periodikus nyomásinger érkezésekor. Ezt is egy hihetetlen ősi erőnek írnám le, miközben pedig azt éreztem, hogy majd szétrobban/szakad a hüvelyem. Közben a szülésznő nagyon tudatos és felkészült volt, egyrészt végig ügyelt a gátvédelemre, az óramutatós módszerrel olajozott, még akkor is, amikor már félig kint volt a fej, illetve úgy irányított, hogy most lassítsunk, mert figyelni kell erre is. Abszolút nem volt cél, hogy ők sietnek, gyorsan kapjuk ki. Még a vállát is meg kellett szülni, ami szintén pozitívum, csak utána húzták ki. Ez már vékonyabbnak hatott, mint a fej, egy tolási ingerből megvolt, utána pedig egy csapásra elmúlt minden, átvette a helyét a teljes fizikai megkönnyebbülés. Mondhatni, azonnal jól lettem, és nem is éreztem sem fáradtnak, sem kimerültnek magam.
Ezután rámtették a babát, megvártuk a méhlepény érkezését, és alap volt a késleltetett köldökzsinór elvágás. A szülésznő még meg is mutogatta nekünk, hogy milyen érdekes szerkezetű és funkciójú a méhlepény. Volt egy úgymond para rész is, amikor a szülésznő elkezdett döbbenten bámulni, ugyanis meglátta, hogy a köldökzsinóron egy szorosnak tűnő csomó van. Állítólag nagyon nagy mázli volt, mert ez nagyon életveszélyes dolog tud lenni, ámbár a reggeli CTG-n tökéletes áramlást mértek.
Az ügyeletes orvos, aki amúgy végig bent volt, és maximálisan harmonikus és támogató volt, aktívan részt is vett a folyamatokban, mondta, hogy ugyan gátsérülés nem lett, de a hüvelyen és a fentebbi bőr részeken repedések keletkeztek, amiket össze kell varrni, elvégre nem egy kis baba kitolásáról volt szó.
2 óra aranyórát biztosítottak számunkra. A szülés egyébként apás szülés volt, a párom mindenben támogatott, és annyira büszke vagyok rá, és tiszteletet érzek, hogy az egészet, különösen az otthoni részeket ennyire higgadtan, és tartással kezelte, nem pánikolt be, nyugalmat sugárzott, valamint tényleg nem csak a szülésnél, hanem egész terhesség alatt az úton mindenben velem volt, és nyitottan állt a folyamatok és tudások megismerésére.
Összességében rendkívül pozitívan csalódtam az intézményben, és az aktuális ügyeletes kollégák fantasztikus munkát végeztek, és hozzáállást tanúsítottak, pedig én rendkívül negatívan és előítéletesen állok a kórházakhoz és az orvosokhoz. Talán az segíthetett, hogy megpróbáltam bevonzani valami jót, és bíztam benne, hogy igenis jól fog alakulni, mert jól kell, hogy alakuljon.
Így jó szívvel ajánlanám ezt a kórházat, legelső pozitív benyomásom anno az volt, hogy nem is érzed magad kórházban, a bent töltött 3 nap alatt egy kivételével mindenki nagyon kedves és rendes volt, igyekezték ellátni minőségben a feladataikat, azt az egy kollégát meg majdnem feljelentettem, olyan közönséges stílusa volt, de ez elenyésző semmiség a többiekhez képest.
Nagyon dicsérném a szülésznő és az orvos hozzáállását, tényleg abszolút a természetes és erőszakmentes szülésélményt képviselték mind testi, mind lelki értelemben, a baba és az anya szempontjából is. Tetszett, hogy egyszer sem jutott eszükbe valami művi, saját szempontjukból kényelmes megoldást találni inkább, pl. az én esetemben egy államiban már simán valamit vágni akartak volna, meg gyógyszerezni, ők viszont kitartottak. Egy dolog volt, amit utólag tudtam meg, hogy mesterséges burokrepesztés volt, amiről nem szóltak, de igazából nem bánom, mert semmit sem éreztem belőle, biztos indokolt volt.
És most külön hozzátok szólnék kedves kismama társaim, többetekhez, akikkel együtt vittük végig ezt az utat a jógaórákon, és a jövő friss nemzedékeihez is, hogy ne féljetek a szüléstől! Igen, borzalmas és kegyetlen, és embertpróbáló, de egyúttal a világ egyik legfantasztikusabb élménye, elképesztő természetfeletti erőkkel. Az első, ami a megszületés után eszembe jutott gondolat az az volt, hogy na én ezt nem többet, közben párhuzamosan tudtam, hogy DE, ezt az élményt semmi pénzért nem hagytam volna ki, ezt minden nőnek meg kell élnie, mert óriásit veszít, ha nem. Az egyik legcsodálatosabb benne az volt, hogy nem volt benne ez a földi dipólusosság, és az idő tényezője: egyszerre volt szörnyű és fantasztikus, és nem létezett sem múlt, sem jövő, sem gondolatok, csak a jelen pillanat egy időtlen teljességben. Bízzatok magatokban és a babátokban, alkalmazzátok a babakommunikációt, ez a kicsi utazó pontosan tud mindent, és nagyon fejlett még mentálisan. Amikor pedig kijön, tényleg mindent megér, ilyen tiszta és kedves lénnyel ritkán találkozni, mint az újszülöttek. Remélem, az én példámból erőt tudtok meríteni, ha esetleg vannak bármilyen kételyeitek, félelmeitek, hogy igenis nem kell, hogy rosszul alakuljon, csak mert a társadalom ezt vetíti ki ránk, és akarja elhitetni, és nem kell úgy lennie, még egy olyan túlaggódós és alapvetően pesszimista alak is be tudja vonzani a jót, mint amilyen én vagyok. Kitartást nektek ezen az úton, és főleg a végén, kívánom, hogy éljétek meg minden csodáját, és legalább olyan fantasztikus szülésélményetek legyen, mint amilyen nekem volt!
Neked pedig Éva, nagyon szeretném megköszönni azt a sok tudást, segítséget és hozzáállást, amiket tőled kaptam, azt hiszem, biztos vagyok benne, hogy ezek nélkül nem jutottam volna el idáig, ahol most tartok. Köszönöm a munkásságodat, bár több ilyen ember lenne, mint te! Találkozunk a kisbabás jógán, szeretném majd azt is kipróbálni.
Küldök pár képet szíves felhasználásra, engedélyemmel kiteheted, ahova szeretnéd őket.
Szép napot, és köszönök mindent még egyszer!
Tamara”


Kövess minket a Facebook-on!